(eredeti fotón Koncz János 1933-ból; Keömley Eszter ajándéka a sárvári művészeti iskolának)

– Emlékezés Koncz János sírjánál; 2013 – Szombathely, Jáki úti temető 

Ez a kisfiú valósággal zseni! – írta róla a Szombathelyi Friss Újság 1903. június 4-én. A Vasvármegye pedig „erős vonókezelését, tiszta hangjait dicsérte. A közönség valósággal tüntetett a kis gyermekművész mellett. Játékát hosszan tartó tapssal és egy bonbonierrel jutalmazta.” A 9 éves Koncz Janika első föllépését ünnepelte így a sajtó Szombathely és a korszak egyik jelentős hegedűművésze. Koncz azon kevesek közé tartozik, aki már gyermekként is próféta lett saját hazájában.

119 éve született, a mai Hollán Ernő utca 15. sz. ház első emeletén. Janika egy hónapos csecsemő volt, amikor édesanyját 1894 karácsonyán a fehér halál, a korszak népbetegsége, a tbc elvitte. Nagynénje és 18 évvel idősebb Irén nővére nevelte. Tehetségét, mint a zenei tehetséget szinte mindig – korán fölismerték.
Az 1901-ben megnyitott Balassa zenekonzervatóriumába vitték a kisfiút a város zenei mindenesei Stadler Izidor, Knebel Jenő, akiket a Vasvármegye főszerkesztője Lingauer Albin is támogatott. Természetesen Balassa is, aki nemcsak hamar fölismerte a gyermek rendkívüli képességét, hanem a családtag is Janika sógora lett.
Nővérét vette feleségül.
Balassa munkássága megmozdította a város zenei életet, megszervezte a Zenekedvelők Egyesületét, a mai Savaria Szimfonikusok ősét, rendszeressé tette a bérletes koncerteket, meghívta az Egylet vezetőségével együtt a korszak legjelentősebb előadóművészeit.

Balassa 1905-ben a Magyar Operaház hegedűse lett, elköltözött Szombathelyről. Magával vitte Janikát, akit nyilván egy ideig tanított. Nem tudjuk, hogy az 1909-ben megkezdett zeneakadémiai tanulmányok előtt, volt-e rajta kívül más tanára is sógorán kívül. Az Akadémián, a művészképzőt, mint a korszak több más hegedűsét is, Hubay Jenő vezetésével végezte el.

Koncz – bár zeneakadémiai tanár is lett, amire nagyon büszke volt – koncertező művész lett. Gyerekként, kamaszként, ifjúként és érett férfiként is rendszeresen visszajárt szülővárosába, ahol csak a mi Janinként emlegették. 13 évesen sógorával közösen adott koncertje után a Zenekedvelők Egyesülete ezüst babérkoszorúval köszönte meg a produkcióját. Koncz természetesen nem csak Szombathelyen, hanem ország szerte hangversenyezett Kőszegtől Kassáig, Debrecentől Békéscsabáig, Szombathelytől Pécsig. A fővárosban rendszeres koncertjei voltak a zeneakadémián, a Vigadóban ifjúsági és hagyományos előadásokon.

1920-tól már megnyílt előtte a külföldi szereplések lehetősége is.
Elsősorban Olaszországba járt több alkalommal is.
Pályafutásának csúcsa azonban kétségtelenül a salzburgi ünnepi játékokon való szereplése 1926. augusztus 26-án, Mozart G-dúr hegedűversenyét játszotta a Bruno Walter dirigálta
Bécsi Filharmonikusok kíséretével.
1929. november 25-én pedig a világhírű basszus Saljapin budapesti koncertjének – ma talán így mondanánk – vendégművésze volt.
A szombathelyi hattyúdal 1934. áprilisában a Zeneiskola alapításának 25. évfordulóján hangzott fel.
A jeles alkalommal három koncertet rendeztek: a Zeneiskola tanárai és tanítványai mellett hal lhatták Székely Mihályt, a 82 tagú filharmonikus zenekart Fricsay Richárd dirigálásával és természetesen a hosszan ünnepelték Koncz Jánost. A koncertet a rádióhallgatók is élvezhették. A művész – kortársaihoz hasonlóan a 30-as évekbeli rádióadások egyik szereplője, játékáról azonban sajnos – a mai napig – semmiféle hangzó dokumentáció nem került elő.

Repertoárja rendkívül széles körű.. Játszott zseniket, kiválókat és mesterembereket. Számomra lenyűgöző, hogy hány szerzőtől kellett megtanulnia műsorszámokat. Íme a nem teljes névsor: Mozart, Bach,, Beethoven, Schubert, Haydn, Brahms, Richard Strauss, Bruch, Chopin, Mendelssohn, Csajkovszkij, Rimszkij Korszakov, Nardini, Moskovszki, Wieniavszkit Goldmark, Rameatı, Berlioz, Tartini, Debessy, Frank Cesar, Grieg, Kreisler, a cseh Neruda, Paganini, Sarasate, Lalo, Tarnay Alajos, Kósa György, a barát és természetesen az első sikert hozó Vjötan.
Egy-egy szerzőtől több alkotást is! És szívesen játszott magyar nótákat is.

A szólóestek mellett több alkalommal triókkal is közönség elé lépett. A vele közösen dobogóra állók közt volt többek között Kertner Jenő, Zsámboki Miklós, Kósa György, Szatmári Tibor, Matuska Miklós (szlovák), Mosshammer Roman román hárfaművész, Basilides Mária, Medek Anna, felesége a bársonyos hangú Keömley Bianka. És a szombathelyiek: a város másik jele szombathelyi hegedűművész Bárdos Alice, Wiener Lilly, Lomoschitz Pál, Windholz Pál, Kartner Gitta.

A tbc-vel fertőzött anya, Kemény Emília gyermeke beteges, vézna fiúcska volt. Első osztályos korában 35, másodikosként 34 napot hiányzott az iskolából. Ifjúkorára azonban ,,csontos, erős fizikumú ifjúvá fejlődött” – írta róla Lingauer főszerkesztő. A betegség csíráit sajnos magában hordozta. Rövid életének ez a legfőbb oka. Haláláról szürreális történetet mesélt el egy interjúban ditrói Csiby József, aki ugyancsak a Kálvária utcában, Konczék közelében lakott. A történet: 1936 májusában Frank Cézár egyik szonátáját játszották. A darab végén ,,a hatalmasan száguld zárórész után kirepült kezéből a vonó és kettérepedt.”

 

” Mosolygós sajnálkozás közepette mondta Csibynek: Na Jóskám mi sem játszunk már többé együtt.”

Ennek az évnek az őszén került kórházba. Októbertől vált egyre súlyosabbra az állapota. Karácsonykor tüdőgyulladás lépett föl nála. Kórósan lesoványodott, testsúlya a 40 kilót sem érte el. 1937. január 20-án halt meg a budapesti új Szent János Kórházban. A főváros által adományozott díszsírhelyre, Farkasréten temették el.
1937-re pedig 40 olaszországi és 15 németországi előadásra készült.

 

Halála után egy évvel 1938. március 6-án emléktáblát avattak lakóházán. Este a Kultúrházban rendezett, rádió által közvetített koncertet meglehetős érdektelenség kísérte. A sírja is a háború után egyre elhanyagoltabb lett. Szombathely városa fontosnak tartotta emlékének méltó megőrzését. 1986-ban exhumálták és felesége mellé, ide temették el.

Emlékének megőrzését másféle módon is keresték. Tibold Iván a Bartók Zeneiskola kezdeményezésére 1974 óta 3 évente tehetségkutató hegedűversenyt rendeznek. Az immár 40 éves versenysorozat az ifjú hegedűművészek útra bocsátó, kultikus avatóhelyévé vált.

Nem akarom mondani, hogy Szombathely a hegedűsök városa lett, de kissé azzá lett. Hiszen az ifjak mellett a már érett művészkorba lépők sorában Koncz mellett egy másik országos jelentőségű hegedűs Bárdos Alice pályája is itt teljesedett, Auschwitz azonban megakadályozta a kiteljesedést. A művésznő meghatározó szerepet játszott a 20-as 30-as évek Szombathely zenekultúrájának formálásában.
És végül: bizonyára sokan tudják, de szívesen említem: Szombathely első díszpolgára is 1861-ben egy hegedűművész Reményi Ede lett, aki ezután még több alkalommal is a város vendége volt. Ugyancsak hallhatták Pablo Sarasatet, Hubay Jenőt, Szigeti Józsefet, Zathurecky Edét és más kiválóságot. Koncz Jánost búcsúztató írások közül kettőt idézek:

A Nemzeti Újság szerint: “…mester volt a javából, nagy tudású pedagógus, ragyogó képességű virtuóza hangszerének… Hangversenykörútjai valósággal esemény számba mentek.”

Az Új Magyarság pedig így méltatta: “Rendelkezett azzal a ritka sajátossággal, hogy egyéniségének varázsával le tudta nyűgözni a hallgatóságát, mert nem csak ura volt hangszerének, hanem a ki nem erőszakolható, ösztönös hatáskeltésnek is.
Aki jó hangulatában hallotta hegedülni, az teljesen a hatalmába került, nem tudott másra gondolni se, csak átengedte magát ennek az édes zsibongásnak.”

2013. november 19.
Gál József
Szombathely, Sugár u. 2.